Rólunk

Hello,
Tornyos István vagyok a vendégszerzés.com alapítója.

Vendéglátós vállalkozó, vendégszerzés tanácsadó, webdesigner.

Lassan 30 éve végeztem a vendéglátós iskolát szakácsként, voltam konyhafőnök, étteremvezető, közel 10 éve pedig önállósítva magamat a család közreműködő segítségével (régi álmunkat valóra váltva) nyitottuk meg családi éttermünket Budapesten. Azóta már sikeresen összehoztunk egy töretlenül fejlődő hidegkonyhai webáruházat, nem is olyan rég pedig vendéglátós portfoliónkat két újabb kizárólag kiszállítással foglalkozó étteremmel is kibővítettük.

Az első vendéglátós vállalkozásom indulásakor nagyon megszenvedtünk a marketinggel, és az offline és online megjelenéssel. Sok félresikerült próbálkozás után inkább szép lassan megtanultam weboldalt készíteni, ezzel párhuzamosan pedig egyre mélyebbre ástam magam a marketing, elsősorban a vendéglátás marketing világába. Akkor sejtettem, most már tudom a kettő elválaszthatatlan egymástól.

Én lettem a családi vállalkozásban a marketing és az informatikai felelős. Bár még a mai napig is be-be állok a konyhába, de mára már elsősorban ezekkel a területekkel foglalkozom.

Aztán egyre több vendéglátós vállalkozó ismerősöm jött, hogy segítsek neki is…

Folyamatosan képzem magam, számos online és offline tanfolyamot végzek/végeztem el az idők során (a teljesség igénye nélkül):
WordPress weboldalkészítés, online marketing tanfolyam, webdesigner, online marketing menedzser képzés. 

Azért lehetek a segítségedre mert mindent a saját bőrömön tapasztalok, tapasztaltam meg. Az évek alatt tanultaknak köszönhetően az utóbbi időkben bármilyen fejlesztési ötletünket is valósítottuk meg azok szinte egytől-egyig “bejöttek”. Legyen szó akár a weboldalaink fejlesztéséről, vagy a vendéglátós vállalkozásaink és vendéglátós szolgáltatásaink bővítéséről.
…neked csak a kipróbált, jól működő bevált megoldásokat mutatjuk és adjuk át!
A tanuló pénzt mi megfizettük, neked azt már nem kell…
Szívesen segítek ha egy vendégszerző weboldalra van szükséged, és akkor is ha a komplett Gasztro Értékesítési (marketing) Rendszeredet szeretnéd kialakítani, automatizálni és sikeresen működtetni.

De tudunk segíteni akár az étlap kialakításában, és vagy közös lefőzésében és betanításában is. Ha szeretnéd tanácsot is adunk az étterem/szálláshely arculatának kialakításához.
Amit pedig a legtöbb ügyfelünk a leginkább utál megtudjuk mondani, hogy mit csinálsz rosszul és szerintünk, hogy kellene…

Ui.:
Mint egy kis „kézműves műhely” úgy működünk ezért egy időben csak korlátozott számú új megrendelést vállalunk. Minden ügyfelünk számunkra nagyon fontos, mindenkivel szoros személyes munkakapcsolatot alakítunk ki.

Előfordulhat, hogy nemet mondunk egy-egy megrendelésre, ajánlatkérésre.
Illetve elvállaljuk a felkérést, de nem azonnal hanem egy általunk meghatározott határidőn belül, ha az megfelel az ajánlatkérő számára is.

Akkor is kénytelenek leszünk nemet mondani a megrendelésedre ha ellátogatunk hozzád és mondjuk légy lesz a levesben, vagy nincs víz a panziód általunk lefoglalt szobájában, esetleg kalapáccsal ütik a mellettünk lévő szobában a falat. coolcoolcool